A réz és az ezüst antimikrobiális hatásának összehasonlítása beltéri környezetben, gyakran érintett felületek anyagaként

réz és az ezüst antimikrobiális hatásának összehasonlításaAz ezüstöt és a rezet évszázadok óta hasznosítjuk antimikrobiális tulajdonságaik miatt. Napjainkban a gyártók az egészségügyben, az élelmiszeriparban, sőt egyes fogyasztói cikkek, termékek anyagaként használják ezeket a fémeket, kiemelve antimikrobiális hatásukat.

 

 

Háttérinformáció

Több gyártó is ezüstion-bevonattal lát el különböző felületeket, a konyhai pult lapjától az ajtókilincsekig, majd azokat antibakteriális felületként hirdeti. Néhány ilyen termékről azt állítják, hogy védettséget biztosít például a potenciálisan halálos, közösségben, például kórházakban szerzett, fertőző MRSA ellen. Egy, a Letters in Microbiology című kiadványban publikált tanulmány1 választ ad arra a kérdésre, hogy ezek a termékek, alkalmazások hatékonyak-e valós élethelyzetekben is, amint ezt az alábbiakban összefoglaljuk.

Az ezüstionokat tartalmazó anyagok hatékonynak bizonyultak magas hőmérséklet (35°C) és szintén magas (9 %-os vagy annál is magasabb) relatív páratartalom mellett, ám eddig nem vizsgálták hatásukat alacsonyabb hőmérséklet és relatív páratartalom mellett, ami jellemző az emberi tartózkodásra szolgáló beltéri környezetekre, mint amilyen például a kórházak levegője is. A kutatók viszonyítási alapként rézötvözeteket alkalmaztak, mivel a laboratórium vizsgálatok2 már bizonyították, hogy ezek szobahőmérsékleten (22°C) és normál páratartalom (50%) mellett mindössze két órán belül akár 99,9% -kal is csökkenthetik a baktériumok számát.

A legfrissebb tudományos eredmények

A réz és az ezüst antimikrobiális hatásának összehasonlításaA tanulmány az MRSA kórokozóinak túlélési arányát vizsgálta kétféle ezüstion-tartalmú réteggel bevont, öt rézötvözet és egy rozsdamentes acél felületen. Az ezüstion-bevonatok esetében csak minimális mértékben csökkent a baktériumok száma 20°C-os hőmérséklet és 22%-os relatív páratartalom mellett. Mint ez várható volt, a rozsdamentes acél, amit kontrollanyagként is szolgált, hőmérséklettől és páratartalomtól függetlenül nem mutatott semmiféle mérhető antimikrobiális hatást.

Korábbi laboratóriumi vizsgálatok bizonyították már a réz szobahőmérséklet és átlagos páratartalom mellett kifejtett antimikrobiális hatásának széles spektrumát bizonyos baktériumok (MRSA, Clostridium difficile), gombák (Aspergillus niger) és vírusok vonatkozásában (ide tartozik az A-típusú ifluenza, a H1N1 is)). A tudományos kísérletek eredményeinek birtokában a vörösréz, a sárgaréz- és bronzötvözetek közegészségügyi hasznosságát hivatalosan is elismerte az USA Környezetvédelmi Hivatala (US Environmental Protection Agency, EPA).

 

  Rézötvözetek Ezüstion-tartalmú bevonatok
Az EPA által regisztrált antimikrobiális anyag X
Hatékony tipikus belső terekben X
Élettartam és tartósság X
Újrahasznosíthatóság X
Nyomelem X

 

Miután laboratóriumi kísérletekkel igazolták a réz kivételes antimikrobiális tulajdonságait, sor került klinikai tesztelésére3 is a birminghami Selly Oak Kórházban. Ennek első eredményei a bioterhelés 90 –100%-os csökkenését mutatták vörösréz ötvözet felületeken (ajtókilincsek, ajtólemezek, vécéülőkék) más anyagból készült felületekhez képest. Klinikai kísérletek folynak továbbá jelenleg az Egyesült Államokban, Németországban, Dél-Afrikában, Japánban és Chilében is.

 

Hivatkozások:

1Effects of temperature and humidity on the efficacy of methicillin-resistant Staphylococcus aureus challenged antimicrobial materials containing silver and copper. (A hőmérséklet és a páratartalom hatása ezüst- és réz tartalmú anyagok mikrobiális hatékonyságára a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus tekintetében,) H T Michels, J O Noyce and C W Keevil, Letters in Applied Microbiology, 49 (2009) 191–195. o.
Mellékelve PDF-ben angolul: efficacy_of_materials.pdf

2Potential use of copper surfaces to reduce survival of epidemic methicillin-resistant Staphylococcus aureus in the healthcare environment (A rézfelületek potenciális felhasználása a járványt okozó methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus-baktériumok számának csökkentésére az egészségügyben). Noyce, J O Michels, H and Keevil, C W (2006a), J Hosp Infect 63, 289–297.

3Copper for preventing microbial environmental contamination (A réz szerepe a mikrobiális környezeti fertőzések megelőzésében). A L Casey, P A Lambert, L Miruszenko, T S J Elliott. Poster presented at the Interscience Conference on Antimicrobial Agents and Chemotherapy (ICAAC), October 2008.
Mellékelve PDF-ben angolul: uhb-icaac.pdf

 

CsatolmányMéret
efficacy_of_materials.pdf136.34 KB
uhb-icaac.pdf1.21 MB
rez_ezust_091105.pdf161.97 KB